Táplálkozás és életvitel >
A vörösbor jótékony hatásai sportolóknál

Számos kutatás elemezte már a sportolók folyadékfogyasztását. A szakemberek hol erre, hol arra esküsznek, vannak olyanok is akik kategorikusan nevesítik a káros hatású folyadékokat. A vörösbor az egyetlen olyan ital, melyet minden kutató a jótékony hatású folyadékok közé sorol. (természetesen a mennyiségtől függően). A régi korok az élvezeti értékek mellett elsősorban bélfertőtlenítő szerként fogyasztották, mivel úgy tartották, a bor fogyasztása megvéd az emésztőrendszer fertőzéses betegségei ellen.

bővebben >>>

Megvan a szív igazi ellensége. A vörös húsoknál és az energiaitaloknál is ugyanaz a tettes.  - Baranya István sportpszichológus

Amerikai kutatók közvetlen összefüggést találtak  egyes szívbetegségek megnövekedett kockázata és egy karnitin nevű vegyület között, amely egyebek mellett bőségesen megtalálható vörös húsokban, energiaitalokban és egyes táplálék kiegészítőkben. A kapcsolatot mindeddig két okból nem fedezték fel. Egyrészről a karnitin  nem egy haszontalan molekula, segíti a szervezetet az energiafelhasználásban, és gyakorlatilag nélkülözhetetlen az izomzat fejlődéséhez. Másrészről pedig nem is ezzel a vegyülettel van a gond, hanem egy másikkal, amely az egyáltalán nem szimpatikus trimetilamin-N-oxid nevet viseli. A problémát az okozza, hogy ez utóbbit épp az előbbi felhasználásával hozzák létre olyan baktériumok, melyek sajnos az emberi testben is laknak.

bővebben >>>

A sporttáplálkozás szerepe a profi és az elit utánpótlás sportban - Baranya István pszichológus, UEFA 'Pro'

A táplálkozás mindennapos velejárója az életünknek. Tapasztaljuk, hogy iparágak és a táplálkozási tanácsadók és termékeik arzenálja  üzletágként veti be magát  ebbe a világba. Direkt és indirekt beavatkozások tömkelege kecsegteti a laikusokat  az esztétikus testarányok, a fittség, a megfelelő és helyes táplálkozási szokások irányába. A professzionális sport azonban más világ, ott minden a sportteljesítmény és az eredményesség alá van rendelve. Ez a világ semmit sem hagy a véletlenre, ennek szolgálatában a táplálkozás az egyik legfontosabb tudományterületté nőtte ki magát.

bővebben >>>

A profi sport biológiai órái.
Az edzés optimális élettani és pszichés időpontjai.
(Baranya István pszichológus, UEFA 'Pro')

A szervezet élettani és pszichés működésének - napi ritmusában - megvan a maga ideje. A 24 órás napi bioritmus irányítja szinte minden élőlény alapvető fiziológiai funkcióit. Ennek a ritmusnak a felborulása alapvetően befolyásolja az emberi egészséget, és akár anyagcserezavarokhoz, álmatlansághoz, depresszióhoz, szívkoszorúér-megbetegedéshez és rákhoz vezethet. Az átlagember  a napi biológiai ritmus "csúcspontjain" tudja a legjobb hatásfokkal végezni az adott feladatát. A profi sportoló azonban nem átlagember. Számára versenyek, mérkőzések és az arra felkészítő edzése, nem is beszélve a regeneráció fontosságáról átírhatják az "átlagembernél " tapasztalt szokványos napi ritmus sorrendiségét. Mindez túlmutat az általános edzéselmélet terhelés és pihenés dogmáin.

bővebben >>>

Táplálkozási zavarok

Az evés alapvető ösztönkésztetés, de jóval több is annál. A táplálkozás örömforrás, szorongáscsökkentő hatással bír, emellett a társas kapcsolatok fontos színtere is. A túlsúly hétköznapi terjedése lehetett az egyik alapja, hogy mint elérendő ideál, széles körben divattrend lett az akár kóros soványság iránti vágy, számos táplálkozási rendellenességhez vezetve. Önmagában az ideális testsúly sem jelenti azt, hogy nincs táplálkozási zavarunk!

bővebben >>>

Táplálkozási tippek stresszes életmóduaknak

A legfontosabb az alapos rágás, a nyugodt étkezés és a sok gyümölcs, na meg persze zöldség. Igyon sok folyadékot, lehetőleg másfél litert naponta. Változtasson életmódján, táplálkozzon egészségesen, tegyen a stressz ellen. A stressz  nagyobb kárt okoz testünknek, ha kevés tápanyagot viszünk be: táplálkozzon egészségesen, s így a mindennapi nyomást is jobban fogja bírni.

bővebben >>>

Sportoló gyerekek étrendje

A gyerekek egészséges fejlődéséhez alapvetően fontos a rendszeres fizikai aktivitás, azonban a növekedéssel kapcsolatos szükségletek különböznek a felnőttek táplálkozási igényeitől. Az élelmezéstudományi kérdést az Európai Élelmezési Információs Tanács folyóirata, a Food Today legújabb száma foglalta össze.

bővebben >>>

Mennyi alvásra van szükségünk?

Az általánosan megfelelőnek tartott, elégséges alvásmennyiség nyolc óra; de vajon aki kilenc órát durmol éjszakánként, az túl sokat, aki hetet, az meg túl keveset? És egyáltalán: aggódjunk-e amiatt, hogy túl keveset vagy túl sokat alszunk?

 

bővebben >>>

Vitaminok az egészségért

"A sport nemcsak testnevelés, hanem a léleknek is az egyik legerőteljesebb nevelőeszköze.
A sport a test útján nyitja meg a lelket."

                                      (Szent-Györgyi Albert)

A középkorban a friss zöldségféléktől, gyümölcsöktől elzárt embereket a betegség szinte megtizedelte, amíg rá nem jöttek, hogy csodálatos módon gyógyulnak a betegek a nyers zöldségféléktől, gyümölcsöktől, sőt a savanyított káposztától is. A tengerek, óceánok hajósainak - a hosszú utak - legfenyegetőbb, járványosnak hitt betegsége a "tengeri pestis", más néven a skorbut volt. Egy véletlen folytán az egyik hajóra jóval több savanyú káposztát vittek fel, melyet rendszeresen fogyasztottak a tengerészek. Azon a hajón nem volt skorbut.

 

bővebben >>>

Az anyagcsere

Az anyagcsere az élő szervezet, minden élő sejt legjellegzetesebb, alapvető sajátsága. Az élő szervezet lélegzésével, táplálkozásával, egész életműködésével tevékeny részese környezetének

 

 

 

Két meghatározás az anyagcseréről:

1. "Az anyagcsere egy átfogó folyamat, melyen keresztül az élő rendszerek szabad energiát használnak fel a különböző életfolyamataik működése érdekében. Ezt úgy teszik, hogy a tápanyag oxidációjának exergonikus reakcióit az élő állapot fenntartásához szükséges endergonikus folyamatokhoz használják fel."

2. "Testi energiatermelő folyamat, amikor a test a tápcsatornából felszívódott tápanyag és a szervezetbe bejuttatott oxigén segítségével a sejtek szintjén, kémiai úton felszabadítja a tápanyagban felvett energiát, és azt felhasználja saját működési folyamatainak energiaellátására."
(Forrás: hu.wikipedia.org)

bővebben >>>