Amatőr edző >

Gyermekekkel foglalkozni kitüntetés, edzőnek lenni felelősség - Baranya István sportpszichológus, UEFA 'Pro'

Az élet értékéről.
"Ember módra élsz, ha igazságosan élsz. Ha minden cselekedeted és szavad alján a szándék van: nem ártani az embereknek. Ha megkísérled - feltűnés és hiú szerep nélkül - segíteni az embereknek. Néha csak azzal, hogy nem hallgatod el az egyszerű igazságokat. Néha csak azzal, hogy nem mondod tovább, amit mások hazudnak. Néha csak azzal, hogy nem mondasz igent, mikor mindenki kiabál: "Igen, igen!" Egy életen át, következetesen, nem beleegyezni abba, ami az emberek hazugsága, nagyobb hősiesség, mint alkalmilag hang mellveregetve tiltakozni ellene."
Márai Sándor: Füveskönyv
(részlet)

Gyermekekkel foglalkozni kitüntetés, edzőnek lenni felelősség

Az edző nemcsak képez, hanem nevel is. A gyermeket, annak lelkületét jobban kell ismernie mint a saját sportágát. A gyermeknevelésben, utánpótlásképzésben, a sport rendkívül hatásos pedagógiai és pszichológiai eszköz. Ebből a szempontból nem szabad különbséget tenni az élsportra és az amatőr sportra felkészítő utánpótlás-nevelés között. Mindkettőnek megvan a saját értékrendje, de a gyermekek, ifjak életkori (testi, lelki) sajátosságai  az emberi  fejlődési folyamatok periodikus, egymást követő részei.
Sportolni öröm, számos sikerélményt hordozója, ezért az edző kezében óriási lehetőség és egyúttal felelősség is van. Tegyük ez olyanná, hogy fiatal sportolóink igaz értékekkel rendelkező emberré váljanak. Ez legyen a fiatalokkal foglalkozó edző elsőszámú dolga !

Dorothy Law Holtz szavai legyenek nap-mint nap jelen a fiatalokkal foglalkozó edzők fejében

  1. Ha gyerekek kritizálva élnek, megtanulják, milyen megbélyegzettnek lenni.
  2. Ha a gyerekek ellenségeskedésben élnek, megtanulnak veszekedni.
  3. Ha gyerekek kicsúfolva élnek, megtanulnak szégyenlősnek lenni.
  4. Ha a gyerekek megszégyenítve élnek, megtanulnak bűnösnek lenni.
  5. Ha a gyerekek toleráns légkörben élnek, megtanulnak türelmesnek lenni.
  6. Ha a gyerekek bátorítva élnek, megtanulnak bizalommal élni.
  7. Ha a gyerekek megdicsérve  élnek, megtanulják megbecsülve érezni magukat.
  8. Ha a gyerekek méltóságban élnek, megtanulják az igazságot.
  9. Ha a gyerekek biztonságban érzik magukat, megtanulnak hinni.
  10. Ha a gyerekek hitelesen élnek, megtanulják, hogy mit jelent szeretni.
  11. Ha a gyerekek elfogadva és barátságban élnek, megtanulják megkeresni a szeretetet a világon.

Tatiosz gyönyörű írásai és gondolatai az emberi szeretetről még inkább megerősítik ezt a hitet bennünk edzőkben.

A lélek titkos beszéde a lélekkel:  - "a szeretetet a napok sorát fűzd fel egy nyakékre. Minden egyes nap egy újabb gyöngyszem lesz ékszereden. A csiszolatlan gyöngyöket finoman illeszd egymáshoz, hogy kezed nyomán ragyogjanak csöndes, békés fénnyel. Mintha ékszerészmester volnál, aki különös gyöngysorok alkotására született - így éld az életed.